A szakdolgozat vázlat elkészítése több szempontból is fontos. Elsősorban egy kiváló kapaszkodót nyújt számunkra a dolgozat megírása során, hiszen segítségével átláthatjuk, hogy melyek azok a témakörök, amelyeket már feldolgoztuk és melyekre kell még időt szánnunk. Másodsorban sok esetben kérik a felsőoktatási intézmények is, hiszen a konzulensünk ez alapján dönti el, hogy érdemes e az adott témát mélyebben feldolgozni, fog e értéket képviselni a mű. Célszerű tehát alaposan kidolgozni a szakdolgozat vázlatot, hiszen a saját munkánk megkönnyítése mellett nem elhanyagolható, hogy elfogadja és lásson benne fantáziát a főiskola/ egyetem is.
Mit tartalmaz a szakdolgozat vázlat?
A szakdolgozat vázlat első eleme a címlap. Többnyire a címlap felépítését előre meghatározzák az oktatási intézmények, melyek honlapjáról letölthetünk egy mintát is. Általában felülre kerül az egyetem/főiskola megnevezése, alá a kar neve, valamint a szak feltűntetése. Középre szokás tájolni a szakdolgozat címét. Bal oldalon alul helyezkedik el a dolgozat írójának neve, jobb oldalon pedig a konzulens neve kell, hogy helyet kapjon.
A tartalomjegyzék esetében érdemes felsorolni, hogy hogyan szándékozunk felépíteni a dolgozatot, de nem szükséges oldalszámra pontosan meghatározni, hogy az egyes témákat hány oldalon keresztül boncolgatjuk.
A teljes cikket megtaláljátok a iQfactory oldalán vagy ide kattintva