A szakdolgozat felépítése, struktúrája azt a célt szolgálja, hogy segítse a szakdolgozót a téma feldolgozásában, illetve az olvasó számára is jól érthetővé és élvezetessé tegye a művet. Ennek megfelelően a szakdolgozat felépítése általában kötött, a felsőoktatási intézmények az erre vonatkozó kritériumokat megosztják a szakdolgozókkal. Érdemes az adott intézmény által közzétett dokumentumok között megkeresni és átnézni a szakdolgozat felépítésére vonatkozó részeket, mert a különböző főiskolák, egyetemek elvárásai néhány pontban eltérhetnek egymástól.
Mi a szakdolgozat felépítésének gerincét mutatjuk be most Neked, amely minden bizonnyal azonos minden felsőoktatási intézményben.
A szakdolgozat felépítésének kötelező elemei:
Egyes esetekben a fent említett pontok kiegészülhetnek köszönetnyilvánítással, ábra- és képjegyzékkel, sőt sokszor az idegen nyelvű kivonat, azaz az abstract elkészítését is kötelezővé teszik az intézmények.
Természetesen az egyes pontokhoz rendelhetünk alfejezeteket is. Például a szakirodalmi áttekintést a strukturáltság és a könnyebb olvashatóság érdekében érdemes részekre tagolni, kiemelni a fontosabb témaköröket egy-egy címmel vagy alcímmel.
A borító és a belső címlap formája általában kötött, így az ezekhez tartozó elemek elhelyezését szintén az adott oktatási intézmény honlapjáról leshetjük el.
A teljes cikket megtaláljátok a iQfactory oldalán vagy ide kattintva
És ezeket olvastad már?
MILYEN A JÓ SZAKDOLGOZAT BEVEZETÉS?
TANULÁSI TIPPEK KARANTÉN IDEJÉRE
HOGYAN ÁLLJ NEKI A SZAKDOLGOZAT ÍRÁSNAK?